Sziasztok! 

Úgy döntöttem, összeírom én is a tíz kedvenc filmemet 2014-ből, viszont én csak a tíz általam legjobbnak tartott alkotásról fogok beszélni. A rosszak közül a nagyjához - hála az égnek - nem volt szerencsém, a többi kategóriában pedig BlackSheep már nagyon szépen összegyűjtötte, amit össze lehet. 

Nézzük, milyen évet is hagytunk magunk mögött!

10. A galaxis őrzői

James Gunn sci-fijéhez nem fűztem nagy elvárásokat, tulajdonképpen azt sem tudtam, miről lesz szó ebben a filmben egyáltalán. Az óriási lelkesedés azonban, amit a nézők részéről mindenhonnan tapasztalni lehetett, engem is kíváncsivá tett, így adtam neki egy esélyt, és azt kell mondjam, cseppet sem bántam meg. 

A galaxis őrzői számomra az év egyik legszórakoztatóbb alkotása volt. Az eseménydús cselekmény miatt a játékidő szinte elsuhant, kiválóak és jól időzítettek voltak a poénok, a látvány lenyűgözött, ami miatt azonban mégis igazán a szívembe zártam A galaxis őrzőit, azok a karakterek voltak. Igazi sziporkázó, belevaló csapatot alkottak, emellett külön-külön is nagyszerűen megállták a helyüket. 

Talán jobb helyezést is kaphatott volna, ha a gonoszok karakterei nem ennyire kiheréltek, de még ezzel együtt is pokolian jól szórakoztam rajta. 

Ja igen, én vagyok Groot!

9. Holtodiglan

Már az első előzetes is biztató volt. Sejteni lehetett, hogy David Fincher végre visszatér a gyökerekhez, és egy valóban zsigerekig ható mesterművel rukkol elő. Szerencsére a megérzéseink beváltak. 

Ritkán látni, hogy egy film története ennyi fordulatot és meghökkentő eseményt tartogatna, de a Holtodiglan valóban képes szinte minden tizedik percben meglepni a nézőjét - igen, a játékidő két és fél óra. Az atmoszféra hiteles és a bizonytalanság, a kétségbeesés valóban tapintható. Fincher érezhetően biztos kézzel vezeti a cselekményt, Ben Affleck pedig hosszú idő után most végleg bebizonyította, hogy nem csak a kamera mögött képes emlékezeteset alkotni, bár a valódi jutalomjáték Rosamund Pike-hoz köthető, akinek a nevét valószínűleg nem fogjuk elfelejteni, miután megnéztük a Holtodiglant. 

8. Harag

David Ayer a félresikerült Szabotázs után szerencsére rögtön javított. Bradd Pitt és maroknyi csapatának megpróbáltatásai ülésbeszegező izgalmakat tartogattak a számunkra, a szürkés, fakó képi világ pedig csak tovább súlyosbította a zord atmoszférát.

A játékidő valósággal elsuhan, az akciójelenetek pedig lélegzetelállítóak, sosem gondoltam volna, hogy egyszer két tank párbaját nézve fogom az ujjaimat tördelni izgalmamban.

Hát igen, ezek valóban órisái tankcsaták! :)

7. Éjjeli féreg

Kétségtelenül ritka, hogy 2014-ben sikerüljön találni egy olyan ötletet, amit mozgókép terén még nem igazán aknáztak ki, de Dan Gilroy rendezőnek sikerült ez a bravúr. Az Éjjeli féreg elkalauzol bennünket a szabadúszó hírtudósítók sötét, visszataszító világába. 

Az Éjjeli féreg kegyetlen tükröt tart a mohó, kegyelmet nem ismerő emberi természet elé, mely könnyen megülheti akár még az edzett nézők gyomrát is, mégis azt mondom, nagy hiba kihagyni. Gilroy filmje képes mindvégig a realitás talaján maradni, a fényképezés visszafogott, mégis piszok erős, a hangulat pedig már az első képkockák után garantáltan magával ragadja az embert. 

Az Éjjeli féreg legnagyobb ereje azonban kétségtelenül Louis Bloom, akiről minden következmény teljes tudatában ki merem jelenteni: az egyik legjobban megírt karakter, aki valaha filmben szerepelt.

Minden mondata, minden cselekedete, sőt a puszta tekintete mögött egy valódi, teljes ízében kidolgozott jellem bújik meg, akiről sokszor nem tudjuk eldönteni: szimpatikus-e, vagy sem, de az kétségtelen, hogy elfelejteni sosem fogjuk. 

6. The Raid 2: Berandal

Gareth Evans nem okozott csalódást. A The Raid 2 talán nem lett olyan bravúros, mint a nyitó darab, de ettől függetlenül is minden idők egyik legjobb akciófilmjéről beszélünk. 

A történet jóval összetettebb, mint az első részben, ám ez sajnos nem mindig működött tökéletesen. A karakterek között sokan sablonosak voltak és a két és fél órás játékidőt is könnyen megérezhettük, mire a végére értünk.

Viszont kit érdekel mindez, mikor olyan akciókat kaptunk az arcunkba, amiknek láttán olyan erővel száguldott belénk az adrenalin, hogy majd' szétrobbantunk?! A The Raid 2 mindegyik akciójelenete akkora erővel dübörög, hogy kanállal kell összeszednünk azt, ami megmarad belőlünk, mire a végére érünk. A börtönben játszódó vágatlan képsorok, a lélegzetelállító autós üldözés, a leszámolás a kalapácsokkal... nagyon hosszan lehetne még sorolni! Egyszerűen bámulatos!

Evans minden jel szerint trilógiává bővíti a szériát. Nos, ha így van, én már most alig győzőm kivárni a harmadik részt.

5. The Rover

David Michőd lassú, depresszív hangvételű alkotása az a film, ami talán a legnagyobb nyomot hagyta bennem. Régen éreztem már, hogy egy sivárnak és zordnak bemutatott világ ennyire tapintható hitelességgel lenne megalkotva. 

Guy Pearce és Robert Pattinson egyaránt kimagaslóan jól teljesítettek, a rendezés elsőosztályú, néhány jelenet pedig egyszerűen annyira erős és döbbenetes, hogy sokszor nem hittem a szememnek. A The Rover nem az a film, amiről sokat lehetne beszélni. Látni, érezni kell, hiába használnék én itt rá magasztos jelzőket, nem tudnám visszaadni a hatását. 

Az utolsó jelenet pedig képes arra, hogy az előtte látott másfél óra eseményeit teljesen újraértelmezzük. 

4. Csillagainkban a hiba

Nem kifejezetten szeretem a romantikus filmeket, éppen ezért nagyon örülök, ha a sok középszerű alkotás után végre jön egy film, ami képes őszinte érzéseket megjeleníteni, és kiváltani a nézőből. A Csillagainkban a hiba éppen ilyen. 

A téma nagyon is kemény, mégis végig érezni egy afféle feelgood hangulatot, ami egészen páratlanná teszi az összképet. A humor egyáltalán nem idegen a filmből, a dialógusok is gördülékenyek és rendkívül hitelesek, a két főszereplő közötti kémia bravúrosan működik, dicséretes, hogy mindketten nagyon szimpatikusak, így képesek vagyunk már az első perctől együtt érezni velük. 

A film akkor sem vall szégyent, ha komoly vizekre evez, sőt! Az ereje pont abban rejlik, hogy nem hatásvadász eszközökkel próbál az érzéseinkre hatni, hanem finoman, őszintén, és ami a legfontosabb, mindenféle megjátszást nélkülözve szól hozzánk. 

Ritkán látni ennyire megható filmet manapság.

3. A berni követ

Meg nem tudom mondani, mikor fordult elő utoljára, hogy az év végi összesítésemben egy magyar film is bekerült a Top 3-ba, ám Szász Attila filmje nem pusztán megérdemli ezt a helyezést, hanem egyenesen követeli magának. (Követ-eli! Értitek!)

A részben valós eseményeken alapuló túszdráma elképesztő hetven percet tartogat a nézők számára. Olyan erővel pörög, hogy csak kapkodni tudjuk a fejünket, a párbeszédek egytől-egyik életszerűek, a karakterek pedig annyira erősek, hogy már szinte várjuk, hogy leugorjanak a monitorról. 

A szűk költségvetés a végeredményen egy pillanatra sem látszik meg, a filmet uraló feszültség egész egyszerűen döbbenetes, Kulka János hatalmasat alakít a hol érzelemmentes, a parancsokat gondolkodás nélkül követő, máskor pedig minden kétségbeesése ellenére határozott, szimpatikus nagykövet szerepében. 

A berni követ nem pusztán a magyar filmek között kiemelkedő. Világszinten értve az egyik legjobb túszdráma, amit valaha láttam. 

2. Csillagok között

Ha Cristpoher Nolan filmet rendez, arra mindig érdemes odafigyelni. Igaz, nekem személy szerint a Batman harmadik része nem nyerte el a tetszésemet teljes mértékben, de azért így is nagyon vártam a Csillagok között premierjét. 

Ezúttal a rendező utazásra hívott minket egy távoli univerzumba. Valóban úgy éreztük, mintha kiléptünk volna az eddig ismert világunkból, és új távlatok nyílnának meg előttünk. Talán kár is elmondani, de a látvány szemkápráztató, a karakterek jól kidolgozottak, a színészek nagyszerű teljesítményt nyújtottak, mindezek mellett mégis a grandiózusság tette emlékezetessé Nolan legújabb munkáját. 

Az alkotók mertek nagyot álmodni, mertek okos, összetett filmet készíteni, mertek olyan történetet írni, ami gondolkodásra késztet, ami még jóval a megtekintése után is az agyunkban marad. Jól tették, hogy ilyen bátrak voltak!

1. A LEGO kaland

Talán sokan nem értenek majd velem egyet, de képtelen voltam nem első helyre tenni a LEGO kalandot. Ez a nagyszerű animációs alkotás igazán hiánypótló darab, mely szép emléket állít a legózás "művészetének", no és persze úgy megröhögtet, hogy belefájdul a gyomrod. 

A történet nincs túlbonyolítva, viszont cserébe annyi vicces pillanatot kapunk, hogy első látásra szerintem képtelenség mindet észrevenni, a mellékszereplők között megcsodálhatjuk Batmant, Dumbledore-t, Zöld Lámpást, Supermant, de nem feledkezzünk meg Vadócról, Vitruvius-ról és a főhősről, Emettről sem. Arról már nem is szólva, hogy Jó Zsaru/Rossz Zsaru személyében megkaptuk az egyik legjobban kidolgozott jellemű animációs filmszereplőt. 

A film gyakorlatilag egyetlen unalmas másodpercet sem tartalmaz, a technikai megvalósítás kifogástalan, a finálé pedig megdöbbentő. Biztos voltam benne, hogy A LEGO kaland jó film lesz, de azt álmomban sem hittem volna, hogy ilyen mély, őszinte érzéseket, és nagy igazságokat ad majd át nekünk. Az utolsó tizenöt-húsz perc szájbarágás nélkül vonja le nekünk a végső tanulságot, mi pedig tátott szájjal bámulunk, és azt mondjuk: ez igen!

Imádom minden egyes percét, és mióta láttam, természetesen a kedvenc televíziós sorozatom a "Hol a gatyóm?", a legkedvesebb zeném pedig a "Minden szupi-szuper! Mindenkinek csak ajánlani tudom A LEGO kalandot, szavakkal körülírhatatlan, mekkora élményt képes nyújtani.