Vannak olyan filmek, amiknek a megtekintése előtt halvány fogalmunk sincs, mire számítsunk. Lehet, hogy láttunk néhány képet, előzetest, így készült-et, de mégis, valamiért nem tudjuk elképzelni, hogyan lesz ebből épkézláb, értelmes, összefüggő, élvezhető alkotás. Vannak azok a ritka esetek, amikor - pont az előbb leírtak miatt - kíváncsiak leszünk a végeredményre. Pontosan ilyen film a Speed Racer.

Adott egy Speed Racer nevű kisgyermek, aki minden nap minden percében csakkis és kizárólag egyvalamire tud gondolni: a versenyzésre. Emiatt családja okolható nagyrészben, hiszen apja mániákus autószerelő, bátyja pedig világbajnok autóversenyző. Miután testvére balesetet szenved egy rendkívül veszélyes futam során, Speed maga is autóversenyezni kezd, és hamar kiderül, hogy még bátyjánál is jobban ért a pedál rugdosásához. Egy nap egy befolyásos autógyártó cég vezetője felajánlja Speednek, hogy felfuttatja, és bajnokot csinál belőle. Speed visszautasítja az ajánlatot, és nem is sejti, hogy mekkora erőket szabadít ezzel magára...

Na, de nem a történet itt a fontos, hanem maga a tény: a sok hipergagyi előzetes és negatív előítélet (melyből bennem is volt jókora adag) ellenére a Speed Racer (nem vagyok hajlandó leírni a magyar címet...) meglepően jó filme lett. Valójában nem igazán tudnám megmondani, mi tetszett benne annyira, de tény, hogy fél óra után megfogja az embert valami megmagyarázhatatlan szimpátia, és ez bizony kitart egész a vége-főcímig.

A karakterek egysíkúak és unalmasak, de némelyik egész jópofa karikatúrája önmagának (Speed apja például). A színészek közepesek, de ide nem is kellettek jobb alakítások. nekem legalábbis ezen a téren semmi komolyabb hiányérzetem nem volt. Az egyetlen nagyon komolya negatívum a Speed öccsét alakító "színész" és majma volt, akiknek hála temérdek teljesen felesleges és erőltetetten humortalan jelenet kapott helyet, amik kihagyásával tökéletesen lefaragták volna mind a negatívumokat, mind a kétórás hosszt a sokkal megnyerőbb másfél órára.

De ennyi elég a karakterekről, a lényeg ugyanis nem rajtuk múlott, hanem a látványon, ami egyszerre borzalmas és zseniális. A film teljes mértékben kimeríti a képregényfilm fogalmát. A legtöbb képsor annyira comic-feelingű, hogy szinte látjuk körülöttük a keretet. A vágás szintén erre affektál, sokszor teljesen azt a látszatot kelti, mintha lapoznánk (a versenyek alatti kommentátorok föleg). Az akciókra pedig egyszerűen nincsenek szavak. Nem szívesen mondanám, hogy elképesztően zseniálisak... mert fájón kevés dícséret lenne! Egyvalami azonban biztos: ilyen akciójeleneteket még nem láttunk. A legtöbb versenynél egész egyszerűen tátva maradt a szám. Olyan ötlet-, trükk- és effekt parádét kapunk, ami a legvadabb elképzeléseinket is messze felülmúlja. Leírhatatlan, ezt látni kell!

Egyszóval Wachowskyék megint összehoztak valami igazán egyedit, mely ugyan mérföldekre le van maradva a Mátrixtól, de rendkívül jó szórakozást kapunk tőle, ha képesek vagyunk kikapcsolni az agyunk "kötözködős" nyúlványait.

BlackSheep