Ritkán szoktunk kritikákat írni filmekről a blogra, de most ismét sort kell keríteni rá. Részben azért, mert a B13 - A bűnös negyed-ről már nemhogy kritikát, de gyöngyszem-bemutatót is készítettünk, így gondolom senkinek nem új, hogy nagyon szeretjük azt a filmet. Másrészt a B13: Ultimatum számunkra az év egyik legjobban várt filmje volt. Lehet, hogy az elvárásaink voltak magasak (ami az első rész után szerintem teljesen érthető), de óriásit kellett csalódnunk a filmben.

És ezt most nem úgy kell érteni, hogy a B13 második része nem olyan jó, mint az első, hanem hogy rossz! Nagyon rossz!

Egy dolog, hogy az akciójelenetek és a látvány hűek az első részhez, ez az elvárható minimum. A humor szintén ugyanúgy működik, mint a remek elődben, sőt, kapunk néhány kacagtató pillanatot és beszólást is ("- Mit akar? - Egy szobát szeretnék! - Fiam, ez itt egy börtön, nem pedig hotel! - Ohh...pedig odakint azt mondták, inkább hasonlít hotelre!") Emellett tényleg ütős verekedéseket és ugrabugrálást láthatunk, a városképek látványosak és a vágás dinamikája is meggyőző, szóval ezzel a résszel semmi gond nincs, sokkal inkább mindennel, amivel megpróbáltak eme Yamakasi-klón köré valami történetféleséget kreálni, vagy hatást elérni.

A történet például nem gyengén hajaz a Strange Days című remekműre, de számos Az utca királyai-párhuzamot is felfedezhet az, aki nagyon akar. Nem az alapötlettel van baj, hanem, hogy például miért kell a fő poént a film közepén elárulni, amikor egész jó kis csavar lehetett volna belőle a film végén? Vagy példéul miért kell a fináléban a létező legésszerűtlenebb cselekedetet végrehajtatni a szereplőkkel? (Akik ráadásul a film alatt végig ez ellen harcoltak!) És vajon mennyire reális az, amikor állig felfegyverzett katonák inkább puszta ököllel küzdenek, csak azért, mert az ellenfeleiknél szintén nincs lőfegyver!? Hát könyörgöm! Azért a hülyeségnek is van határa!

A másik, ami nagyon elszomorított, az a szereplők jellemtelen súlytalansága. Míg például az első rész végén Damien örlődése a mai napig emlékezetes, addig itt lesúlytva nézzük, ahogy végigszerencsétlenkedi a két főhősünk a film hosszú (NAGYON hosszú!!!) másfél óráját. Gondoljuk: sebaj! Majd a mellékszereplők megmentik a filmet, hiszen már az első részben is olyan nagyszerű karaktereket láthattunk, mint például K2, a gyáva rendőrfőnök, vagy Taha. Természetesen ilyeneket se nagyon keressünk, mert egyet nem fogunk fellelni a teljes filmidő alatt. Fantáziadús figurák helyett viszont kapunk egy halálosan hosszú hajú, idegesítő picsát és bármelyik Austin Powers filmbe simán beleillő kollégáit, mély hangú, nagydarab, "MindenkitAgyonverekMertPiszokDühösBengaNagyÁllatVagyok!!!" néger fickót, egy monitorfejú ügynököt, vagy mit, aki nagyon csúnán néz, ergó ő a fő-fő-fő rosszfiú, egy idősödő Jeremy Irons-klón politikust, valamint minden idők leghülyébb miniszterelnökét. Na meg Leito-t és Damien-t, akik megérnek egy külön misét.

Rendben, oké, ők nem elsősorban színészek, hanem kaszkadőrök (és a két filmet elnézve piszok jó kaszkadőrök), és semmiféle elvárásom nem lenne velük kapcsolatban, ha nem láttam volna, hogy az első részben, ha nem is zseniálisat, de abszolút korrekt és meggyőző teljesítményt tettek le az aszfaltra. Nem hiszem, hogy ezt ne tudták volna megismételni. Márpedig nemhogy nem tudták, de végig unottság és irritáció ül az arcukon, jelezve, hogy ők maguk sem voltak kibékülve az egész cuccal. Ahelyett a sok katona helyett a rendezőt kellett volna jól pofánrúgniuk.

Szóval sajnos nagyon vártuk ezt a filmet, de akármekkora elnéző szándékunk is volt, erre nincs mentség. Hogy így tönkrevágjanak egy alapvetően nem vészes ötletet, az döbbenet. Míg az első rész valódi kis ínyencség volt az akció műfaj kedvelőinek, ez már nem más, mint egy rettentő gusztustalan spenótfőzelék (de ki-ki képzeljen ide, amit csak akar!), amit ugyan el lehet fogyasztani, de jól nem lakunk vele, és még az íze is rossz.