Már megint itt vagyunk, a rohadt életbe! Napra pontosan 12 évvel ezelőtt indultunk ezen az őrült úton, amit szar filmekkel köveztünk ki. Most már kijelenthetjük, hogy az előző előtti évtizedben is volt Baaad Movies, ami azért elég menő!
Ismét egy jó kis éven vagyunk túl szerintem. Indításként a Baaad Movies 11 az egyik legnagyobb challenge volt eddig a sorozaton belül, de szerencsére álltam a sarat, és azért a Fűrész V vagy a Holdkelte bemutató elég epikusra sikerültek. A 22 mérföldben bemutatkozott Mark Sortberg, rohadt jól sikerült a Védelmezők- és a Vihar előtt bemutató is, és persze a régóta tervezett Buddha Seagal legendáját is végre sikerült összehoznom. Ritkábban jöttek a videók, ez tény, és ez valószínűleg idén se fog változni, de én még mindig úgy érzem hogy sokkal szívesebben dolgozom a nagyobb hangvételű bemutatókon, amik így nagyobbat is tudnak szólni.
A jövőre nézve természetesen még mindig vannak tervek bőven! Idén nem vállaltam be olyan brutál idő- és energiaigényes maratont mint tavaly, viszont már elkezdtem dolgozni két videón, az egyiket szerintem már jövő héten látni is fogjátok, a másikról pedig már pár helyen lerántottam a leplet: Slenderman! Egy olyan videót tervezek az ismeretlen rémről amihez még csak hasonlót se csináltam eddig. Izgalmas lesz!
Emellett tervezünk Sorterrel egy közös bemutatót, a régi évadnyitó videók mintájára. Ez is folyamatban van de a kialakult járvány-helyzet miatt inkább nem kockáztatjuk meg a személyes találkozót. Emiatt a jeleneteket nem tudjuk egyelőre felvenni, így sajnos határozatlan ideig várni kell rá. Fogjuk fel úgy, hogy azzal a videóval fogjuk megünnepelni hogy végre vége ennek a rémálomnak!
Valamint ne felejtsétek el hogy még ma éjfélig tudtok borítókat küldeni a harmadik Borítómustra-videóhoz, amiről ITT megtudhattok minden részletet, ha eddig kimaradt! A Borítómustrát a napokban tervezzük felvenni, valószínűleg jövő hét elején már láthatjátok is!
Addig is köszönjük a megtisztelő figyelmeteket, a mostanit és az elmúlt 12 évit is!
Utolsó kommentek